„Szeretném megosztani az autogén tréninggel kapcsolatos tapasztalataim és észrevételeim.
Én akkor kezdtem bele a tréningbe mikor az életem egy stresszes, feszült periódusba került, és ami miatt főként rávettem magam, hogy megcsinálom a tréninget az, az alvászavarom volt. Nagyon keveset aludtam, és nagyon kimerült és fáradt voltam, a gyógyszerek, amiket kaptam, nem jelentettek számomra megoldást.
Nekem úgy ajánlották az autogén tréninget, hogy valószínű ez fogja a megoldást jelenteni a problémámra. Bevallom, először, mivel addig nem is hallottam róla, nem akartam hinni benne, nagy volt a bennem lévő bizalmatlanság. Majd nekiálltam keresgélni a neten és ekkor találtam rá Mittli Éva pszichológus oldalára, akihez jelentkeztem is a tréningre.
A célom az alvásom rendbetétele, és a nyugodtabb lelkiállapot elérése volt. Miután elkezdtem járni a tréningre, eltűnt a bizalmatlanságom, és minden egyes alkalommal könnyen és lazán tudtam ráhangolódni az aznapi relaxációra. A tréning alatt lelkes lettem, és bíztam abban, hogy mire a végére érek, meglesz az eredménye, elérem vele a korábban említett célom.
A gyakorlatsorokat könnyedén elsajátítottam, megfelelő mennyiségű gyakorlással általában napi kétszer csináltam végig a gyakorlatot. Ami számomra új élményt adott, az a nyugalom megélése volt, annak a nyugalomnak amit saját magam idéztem elő. Különleges élmény volt az autogén tréning során például az, hogy hatással tudtam lenni a testemre, a heves szívdobogásom mérsékelni tudtam. A gyakorlatok közül számomra legfontosabb az ellazulás megtanulása volt, a legmegmozgatóbb pedig a melegség átélése.
A hozzáállásom mindvégig pozitív volt, lelkes voltam. Szívesen vettem részt rajta, hiszen a tréningek jó hangulatban, nyugodt környezetben zajlottak, egy kedves és felkészült pszichológussal.
Amióta megcsináltam a tréninget, azóta nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, és természetesen kipihentebb, hiszen elmúlt az alvászavarom.
Amit megtanultam az autogén tréning során, azt a későbbiekben használni fogom, a stressz elkerülésére, és a lelki nyugalmam megtalálásához.”
Ezúton is köszönöm Ritának a kedvcsinálót!